Amikor belefogsz a hálózatépítésbe, talán még nem vagy biztos benne, hogy Te is meg tudod csinálni.Viszont a környezeted egészen biztos abban, hogy nem tudod megcsinálni!
Miért ennyire ellenségesek a törekvéseddel, a céloddal szemben éppen azok az emberek, akiktől pedig inkább azt várnád, hogy bíztassanak, segítsenek? Akiktől azt várnád, hogy örüljenek a lépésednek, hiszen az egy jó, egy jobb irányba mutat.
Ne gondolj feltétlenül rosszra!
Nagyon valószínű, hogy találkoztak már valami olyannal, amiről azt állították nekik, hogy MLM, de mégsem az volt. Hogy az ajánlott üzleti modell egy szimpla csalás volt, ez talán nem is tudatosult bennük, csupán a veszteség él élénken. És senki nem magyarázta el nekik, hogy, amivel átverték őket az egy pilótajáték, vagy csupán valami MLM – hez hasonlító láncjáték volt.
Mivel a történetnek nem volt jó vége, az ilyen módon becsapott, átvert ember sem veszi magának a fáradságot, hogy utánanézzen, mibe is fürdött bele. Egyszerűbb, és kényelmesebb onnantól egy kalap alá venni minden adódó lehetőséget, és rögtön elhatárolódni.
Ahogyan már mondtam, ne gondolj feltétlenül rosszra, hiszen lehetséges, hogy csupán a csalódástól akarnak Téged megóvni, a múltbéli rossz tapasztalataik miatt.
Ma már azért szinte minden ember elismeri, hogy a valódi MLM jó üzlet. De azt is mindenki tudja, hogy ellentétben a közhiedelemmel, ez valóban nem az a kategória, ahol semmi másra nincsen szükség, mint egy nagyobb összegű befizetésre, és néhány olyan ember beszervezésére, akik szintén hajlandók az egyszeri befizetésre, és néhány további befizető felkutatására.
Ma már szinte mindenki tudja, hogy az MLM – ben sikeres emberek sokat dolgoznak a sikerért. Ráadásul olyan munkát végeznek, ami – szintén a közvélekedés szerint – talán nem is sorolható a munka kategóriába.
Főként önmagukon dolgoznak. Időt áldoznak arra, hogy megváltozzanak, hogy megtanuljanak olyan ismeretek, melyeket korábban egyik iskolájukban, egyik munkahelyükön, egyik baráti társaságban, sőt a családi közösségekben sem tanítottak. Hajlandók arra, hogy félre tegyenek évszázados tradíciókat, családi hagyományokat, hogy szakítsanak azokkal a nézetekkel, melyek az embert a születése helye, a családja minősége alapján sorolják be valamely láthatatlan, de mégis jól tapintható gazdasági kasztba.
Hajlandók az eléjük tett példákat alaposan megvizsgálni, és a valódi üzenetet meghallani és elfogadni.
Talán kicsit a networkerek, a hálózatépítők hibája is, hogy sokszor félre értenek minket. Erre talán a legjobb példa, amikor a szemünkre vetik, hogy mi azt állítjuk: „Mindenki meg tudja csinálni!”
Pedig ez nem igaz!
Ezt sosem állította egyetlen sikeres MLM vezető sem!
Nem állíthatta, mert éppen ő tudja pontosan, hogy ez nem így van!
És nem is így fogalmazunk.
Az már a minket idézgető tömegek hibája, hogy egyenlőségjelet tesznek a BÁRKI és a mindenki közé!
A mi állításunk így hangzik: „Bárki meg tudja csinálni!”
Hát nem ugyanazt mondjuk?
Nem!
A mindenki jelentése, hogy az összes ember. A bárki jelentése, hogy az összes ember közül azok, akik megértik, átlátják, elfogadják az üzenetünk tartalmát, értelmét, és hajlandók kimozdulni a kényelmi zónájukból. Hajlandók kimozdulni, mert értelmes emberekként, már bebizonyították önmaguknak, hogy a megszokott, megismert utaktól nem várhatnak más, jobb eredményeket.
Nagyon furcsa az a törekvése embereknek, amikor többet, jobbat szeretnének a holnaptól kapni, de ehhez a tegnap módszereit hajlandók csupán használni. Miért lenne látványosabb gazdasági eredménye annak, ha valaki lecseréli a munkahelyét, egy másikra, ahol éppen ugyanazt a tevékenységet, pontosan ugyannyi időben végzi, mint előtte a régebbi munkaadójánál?
Ha valaki Budapestről Pécsre indul, akkor az M6 – os autópályát érdemes erre használnia, és lehet is normális embernek nevezni, aki így is tesz. Ha másnap ugyanez az ember Miskolcra készül, de az M6 – os autópályán indul el ismét, lehet, hogy elküldik orvoshoz.
Nem fog sikerülni más eredményt elérni, ha az utadat meg nem változtatod!
A „bárkik” ott rejtőznek a „mindenkik” között, de nincsen az rájuk írva, hogy ők a „bárkik”. A hálózatépítő egyik feladata, hogy a tömegben megtalálja ezeket az embereket. Ahhoz, hogy találjunk néhány „bárkit”, a „mindenkik” közül, elég sok „akárkit” is meg kell kérdeznünk!
Amikor pedig az „akárkiket” kérdezzük, rendre szemben találjuk magunkat a negatív motivációval. Mondhatnám úgy is: visszahúzással. Hiszen talán céltalan kísérletezésnek tűnhet negatív emberek azon törekvése, hogy motivált, új utakon haladó ismerőseiket lebeszéljék új céljaikról, terveikről, de ez nem így van. Legbelül e negatív rokonok, szomszédok, munkatársak, stb. nagyon jól tudják, érzik, hogy ismerősük olyan pályára állt, amelyen haladva, csupán a kitartásának, eltökéltségének köszönhetően, több tekintetben, hamarosan nagyon lekerülheti őket.
Pedig akkor borul a „világ rendje”!
Ezek az emberek általában bírnak valami vezető szereppel, ez főként valami ősi hordavezér szereppel azonosítható, vagy mondjuk, a legerősebb hím szerepét fedezhetjük fel. Ők azok, akik eddig megmondták a tutit. És éppen elég volt számukra, hogy valahogyan a jelent átéljék, és belépjenek a holnapba, de saját hordájukat maguk mögött tudva ez mégis csak „királyi” pozíciónak számít.
Persze lehetne a renitens, megvilágosodott ősemberrel is tartani, és akár fenntartani a hatalmi rendet, de minek kockáztatni? Helyette az ilyen, tradicionális „vezetők” igyekszenek minden módon, az adott lehetőség – minden ismeret, és alap nélküli – áztatásával, kriminalizálásával, fenyegetéssel, érzelmi zsarolással, stb. a saját szintjükre visszarángatni az útját éppen megváltoztató embert.
Hogy mit tartok én negatív motivációnak, és hogyan vált ez energiává a mi üzletünkben? Röviden leírom azt az időszakot, amikor végérvényesen eldőlt, hogy befejezem a munkavállalói létet:
Buszvezető voltam.
Hajnali kettőkor jelezte a telefonom, hogy kelni kell. Keltem. Vagyis keltem volna. A rutin mozdulat mellyel már 48 éve, naponta indítom aktuális aktivitásomat, kegyetlen fájdalommal szakadt félbe. Egy ideje kínlódtam a gerincemmel, ez buszvezetők, sofőrök körében nem ritka dolog.
Most viszont baj volt, ezt azonnal tudtam.
Kezeim és lábaim, mint egy csecsemőé húzódtak akaratlanul a testem mellé, mozdulni nem bírtam, helyette keservesen üvöltöttem a fájdalomtól. Feleségem, egészségügyi végzettségű lévén, viszonylagos nyugalommal kezelte a helyzetet. Igyekezett segíteni egy kényelmes testhelyzet elérésében, sikertelenül. Azonnal telefonált.
Jöttek a mentők.
A doktor adott három injekciót, ahogyan fogalmazott, lórúgást, és javasolta, hogy pár percig csevegjünk, a hatásra várva.
Bejött!
Nem kellet kórházba szállítaniuk, aminek nem csak én, de ők is nagyon örültek, hiszen nem lett volna egyszerű mutatvány egy mozgásképtelen százharminc kilós embert lecipelni a szűk lépcsőkön. Az izmaimból kezdett eltűnni a görcs, a kiváló mentő csapat elköszönt.
Azonnal hívtam munkahelyem diszpécserét, hogy intézkedni tudjon. Az első busz nem maradhat ki!
Elmondtam a történetet, mire a vonal másik végéről egy kérdés érkezett: „Rendben van, de miért nem szóltál tegnap este?"
Erre a kérdésre nem volt válaszom. Amit mondani lehetne, olyat én már évtizedek óta nem ejtek ki a számon.
Megjegyeztem a közjátékot, és nagyon bosszantott, de nagyobb volt a fájdalmam.
Orvos, kezelések, gyógyszer, kenőcs, gyógyulás, vagy inkább valami afféle. Amikor a munkás minimum két indokkal dönt úgy, hogy félbeszakítja a gyógyító pihenést, és ismét munkába áll. Az egyik, hogy a normál fizetés is kevés az emberi élethez, a táppénz pedig megszégyenítően szerény összeg. A másik, hogy – bármi is legyen a hivatalosan közölt hozzáállás – a munkaadók kirúgják, akik sokat vannak táppénzen.
Bevittem hát a táppénzes papírt és jelentkeztem munkára. A vezénylő közölte, hogy nyugodtan pihenjek még két hetet, mert kiírtak ennyi szabit, amihez ugye a munkaadónak joga van, és átadta a beosztásomat. Egyetlen nap volt rajta, egy szombat, amiről beszélnünk kellett. Azon a napon tartották ugyanis Olga lányunk ballagását. Kértem, hogy arra napra biztosítson szabadnapot. Ezt a választ kaptam: „Én munkaadó vagyok, nem szabadnapadó! Oldd meg, ahogy akarod! Menj el táppénzre, vagy bánom is én!”
Itt ismét jöhettek volna olyan mondatok, melyeket én már régen nem használok. Csendesen elköszöntem, és megoldottam.
Négy hónap múlva kiléptem, mert a hálózatunk addigra akkorára nőtt, a forgalmunk olyan nagy lett, hogy már három buszvezető sem keres annyi pénzt, mint, amennyi akkor már a bónuszunk volt.
A két „hordavezérnek” nagy szerepe, pozitív szerepe van a gyors sikerünkben. Köszönettel tartozunk nekik minősíthetetlen, negatív szövegeikért.
Ja! Természetesen mindketten tudták, hogy MLM – mel foglalkozom. A hátam mögött ezt meg is beszélték, gúnyos vigyorgásuk ma is élénken él az emlékezetemben.
Mindketten ugyanabban az állásban vesztegelnek ma is. Az egyik úgy havi százhúszért, a másik talán százötvenért.
Csak két példát mutattam a sok százból.
Ezekben a hülye dumákban energia van! Ha engeded az eredeti szándékot megvalósulni, akkor akár örökre elválaszthatnak vele az álmaidtól! Ennyire nagy energia van bennük.
De tegyél úgy, mint az ügyes küzdő sportosok! Használd fel ezt az energiát a saját céljaidra! Határozd el, mint én tettem, hogy nem állok meg, de egy napon visszajövök ide, és megmutatom Neked az eredményeimet.
Idén márciusban be is mentem a DXN Kávészünet első részével, melynek a címlapján, a malaysiai jutalomutazás részvevőjeként mosolygunk feleségemmel, és a többi gyémánttal, az olvasóra. Harag nélkül, mosolyogva, lebarnulva, új autóval jelentem meg.
Láthatták a beszédeik eredményét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése