2010. február 20., szombat

A DXN - ben nem kell beszervezni!

Kaptam egy kérdést a legutóbbi bejegyzésemnél.
Válaszomat ott is olvashatod, viszont a téma annyira fontos, hogy a válaszból egy önálló bejegyzés sikeredett:

A kérdés ez volt:

"Szia Józsi.
Azt áruld el hogy hogyan szervezted be a hálozatodba a Szlovákokat és a Cseheket.
Hlavicová és Holíkovát és a Weisst"

Szia Névtelen!

Általában nem válaszolok névtelenül feltett kérdésekre, de ez most kivétel, mert fontos a téma.

Kezdjük rögtön az általad is használt kifejezéssel: „beszervezés”!
Utálom a beszervezést! 
Nem tudok beszervezni! 
Soha nem tudtam működtetni azokat a bizniszeket, amik csak úgy működnek, ha erőszakosan, finoman megtévesztve az áldozatot beszervezzük, aztán folyamatos nyomás alatt tartjuk, hogy váljon kellőképpen "zombivá", és tegyen meg mindent, amit sugallunk neki. Még akkor is, ha ez egyáltalán nincsen összhangban a személyes igényeivel.

Az effajta „szponzorálás” és nyomulás miatt 
undorodnak az emberek az mlm – től.

Pedig az mlm ne m az, mint, amit itt fent leírtam!
Az mlm jó!
Csupán az elmúlt majd két évtizedben, kedves magyar elődeinknek sikerült ezt is lejáratni, ahogy bármi mást is!

Mivel tehát utálom a beszervezést, Alenkát, Dását, és Dalibort sem szerveztem be sehogyan sem.

Én alapjában véve online hálózatépítő vagyok.

Most ismét el kell magyaráznom, hogy az online hálózatépítés nem az, amikor felregizel egy nagyot ígérő weboldalra, ahol látványosan fogynak a másodpercek a főoldalon, és hangosan riogatnak minden látogatót, hogy ki ne hagyja az évszázad lehetőségét. 
Majd amikor a számláló nullát mutat kiderül, hogy az addig ígért ingyenes regisztrációval szemben, súlyos pénzekért használhatod a „cég” szolgáltatásait
Ilyenből naponta indul világszerte néhány tucat, és van egy stabil közönség, akik évek óta mennek egyikből a másikba és még nem vették észre, hogy át vannak verve.
Irgalmatlanul sok időt töltenek az internet előtt, a nélkül, hogy ebből bármilyen, kézzel fogható anyagi hasznuk lenne.

Az online hálózatépítés nem az, a híresztelésekkel ellentétben, hogy egy weboldal, a tulajdonosa közreműködése nélkül, emberi aktivitás nélkül felépít olyan hálózatot, ami később bármilyen bevételt generálna!

Amikor ezzel kecsegtetnek, akkor szaladj onnan
 messzire, mert ismét be akarnak csapni!

Az online hálózatépítés az, amikor egy valóságos cég, valóságos termékeit - amiket a gyártó kizárólag mlm rendszerben forgalmaz - az online marketing minden lehetséges eszközével támogatva értékesítjük. És ezeket a módszereket és online technikákat használva szervezzük hálózatunkat.

Hogy ezek pontosan micsodák is?
Egy blogbejegyzés kevés ahhoz, hogy ezt elmondjam, de lesz egy kiváló Szeminárium: Online Marketing Szeminárium, március 07 – én, ahol erről olyan emberektől hallhatsz, akik gyakorolják ezt a műfajt.
Egy blokkban én is beszélek majd arról, hogy nekem mi működött, mi működik.



Most csak röviden arról az egy történetről, amiről érdeklődsz, bár a itt a blogon, a „Nem a szerencsén múlott”  című bejegyzésben már olvashatsz erről.

Még a DXN szervezése idején, amikor még hivatalosan nem volt jelen a cég Európában, készítettem egy weboldalt, és ezen tudósítottam arról, hogy hamarosan megérkezik hazánkba is ez a világsiker.
Egy szlovákiai magyar hölgy, Marika rátalált a lapomra, és belépett hozzánk.
Nem szerveztem be!
Önként döntött!
Tavaly februárban meghívott hozzájuk, Szlovákiába, bemutatott egy embernek, aki később megmutatta ezt az üzletet Alenkának. A többiek az ő alsóvonala. Mire felocsúdtunk lett ott néhány száz ember, akiket nekem nem kellett győzködnöm, csupán elmondtam egy weboldalon a saját érzéseimet a DXN – ről.

Ma van ebben a két országban egy akkora csapat, amely, ha semmit nem nőne tovább, nekünk akkor is többszörösét hozza anyagilag, mint bármelyik munkahely.
De nőnek!
Naponta 20-30 új tag jön onnan átlagban!

Ez az mlm egyik lényege, hogy olyan csoportokat hoz létre az ember, melyek önállóan dolgoznak, és fejlődnek.
Természetesen van köztünk kapcsolat. Rendszeresen találkozunk. Malaysiában is együtt voltunk.


2 megjegyzés:

  1. Kedves József!

    Csak kukacoskodni akarok kicsit :)
    Te is használod azt a szót:
    "online technikákat használva szervezzük hálózatunkat."
    Vagyis te is szervezel, alkalmasint beszervezel.

    A szónak tényleg van egy pejoratív, nem jól csengő jelentése, de alapvetően nem biztos, hogy a kérdező ebben az értelemben használta.

    - László -

    VálaszTörlés
  2. Józsi, mondtam már, hogy Neked határozattan jót tett ez a kávés buli?
    Jól tudsz hatni a hallgatóságra. megfogod őket érzelmileg... mert őszintén és lelkesen beszélsz. Ez tegnap este is így volt.
    Tudom, hogy szeretnéd, ha sok ember megérezné, azt, amit te, amit ti megéreztetek, félredobálna minden szemetet az életéből, és egy fél évre teljesen elkötelezné magát. Mert szerinted annak csak siker lehet a vége!
    Az a jó az egészben, hogy át is jön az üzenete annak, amit érzel!

    VálaszTörlés