2009. november 16., hétfő

A "legjobbak" így csinálják?


Naponta szoktam megnézni a Google listáját. Érdekel, hogy a DXN keresőszóra az én oldalaim milyen helyezést kapnak.
Vasárnap reggel is megnéztem, és egy "érdekes", szponzorált linket találtam.
Azt állítja ez az oldal, hogy a világ legprofibb tudósai, és vezetői szövetkezetek, azért, hogy bárki milliomos lehessen.

Mai világunkban ez egy pozitív üzenet, sok embert érdekel, hiszen sokak élete ellehetetlenült.

Vizsgáljuk meg kicsit, hogy mit is tesz a „legjobb csapat” a sikereiért!

Nyilván a legjobbaknak a legjobbak kellenek, ezért pénzt áldoztak arra, hogy a DXN kulcsszó beírására, a Google, első helyen dobja az ő fizetett linkjüket.
Na, nézzük részleteiben!
Ki a fene keres a DXN – re?
Úgy önmagától, mert éppen ezt álmodta, szerintem senki.
De mindenki, aki Tőled, és a DXN ma már közel nyolcezer európai tagjától, vagy a világ ötmillió DXN törzsvásárlója bármelyikétől hallott a DXN – ről, rákereshet a DXN szóra!

Miért beszélsz Te a DXN – ről embereknek? Nyilván azért, mert szeretnéd az üzletedet növelni.
A megszólított érdeklődő, hazaérve tehát, a ma emberének legtermészetesebb cselekvéseként, a Tőled hallott három betűt beüti, a Google keresőbe.
És mit talál?
A „profik” hirdetését!

Tehát a „profik” mit is csinálnak igazán?
Éppen igyekszenek ellopni Tőled, a munkád lehetséges gyümölcsét!
Meg ezen keresztül még azt is szeretnék elérni, hogy Te is elfordulj attól, amiből jelenleg élsz!

Én azért bízom abban, hogy már hallottál néhány nagy nevet beszélni az MLM – ről (Kiyosaki, Dale Calvert, stb.).
És talán még a füledben cseng, amit arról mondanak, hogy hogyan tudod megállapítani, vajon valódi MLM – e, amit éppen rád akarnak sózni, vagy egy bújtatott pilótajáték. Ugye ők azt mondják, hogy, 
ha a csatlakozás irreálisan magas összegbe kerül, akkor itt nem lehet szó normális MLM – ről, hanem egy soron következő lehúzásról!


Nagyon kíváncsi vagyok, meddig lehet még a magyarnak beadni ezeket az elképzelhetetlenül ostoba szövegeket?
Mennyi „Illferro” – ra van még szükség, hogy azonnal taszítsa a józan embert, amikor hatszázezres beszállóról hall?
Eddig minden ilyen megbukott, illetve sok kisember veszítette el, a rokonoktól összekoldult pénzt, vagy a hitel összegét, amit felvett a „nagy cél” érdekében, mert „profik” hazudtak a szemébe, fényes rendezvényeken.
Ja, hogy van néhány milliomos már?
Remélem Te nem vagy annyira karitatív beállítottságú, hogy pénzt szerzel erre a célra!

Nem üti ki a szemedet?
Nem volt, nincsen, és továbbra sem lesz olyan tisztességes vállalkozás, amivel egy hónap alatt ilyen mennyiségű vagyonokat lehetne szerezni!
Ha ez igaz lenne, az maga lenne az igazságtalanság, ami a tisztességes hálózatépítők, üzletemberek valódi teljesítményét megszégyenítő mélységekbe taszítanák.


A világ ennél igazságosabb!

A csapatunk tagjainak figyelmét már tegnap hajnalban felhívtam erre. Nem titok, itt a levél, amit kiküldtem:

„Teljesen meg vagyok arról győződve, hogy Te, aki a DXN üzlet tagja vagy, reálisan szemléled a világot.
Biztos vagyok abban, hogy nem tartozol azok közé az emberek közé, akik hosszú életet jósolhatnak egy olyan üzletnek, ahová belépni több, mint félmillió forintjukba kerülne, és fenntartani azt havi további százezrekbe.

Ezért aztán azzal is tisztában vagyok, hogy Téged nem hat meg nagyon az a fizetett hirdetés, a Google – n, amit a DXN kulcsszót beírva most legfelül találsz, és hat milliomosról beszél.

De gondolkozz velem egy kicsit!
Mi a célja a hirdetőnek?
Azt szeretné elérni, hogy a Te kiváló munkád következtében a neten a DXN – re rákereső, lehetséges üzlettársaid, az ő galád hirdetésével találkozzanak legelőször!
Ez már így nagyon gáz, ugye?

Mit tehetünk?

Tudjad, hogy a Google hirdetések úgy működnek, hogy a hirdető, egy bizonyos összeget fizet a Googleneak, ami minden egyes a hirdetésére történt kattintással csökken.
Egy számítógépről, egy nap egy kattintás az elfogadható, mert különben a program kiszúrja, hogy itt manipulálás van.
Tehát azzal nem tehetnénk semmit, ha én, mint egy géppuskakezű, ma egész nap klikkelgetek.

Hogyan lehet hát gyorsan felélni ennek az unfair társaságnak a pénzét?

Hát úgy, hogy nem egy ember kattint sokszor, hanem sok ember kattint egyszer!
Kérlek tehát, hogy mostantól, minden nap menj be a www.google.hu oldalra, ott keress rá a DXN szóra, és az említett fizetett linkre kattints egyszer!”


És válaszokat is kaptam erre a levélre. A válaszoló csapattagok valamennyien megdöbbenésükket fejezik ki, és köszönetet mondanak a figyelmeztetésért. Íme az egyik:

„Kedves József,
Köszönöm a figyelmeztetést.
Mivel jómagam is a csapatotok tagja vagyok, igen élénk figyelemmel kísérem az üzletet, örülök az alábbi levélnek.
Annyit szeretnék hozzátenni, hogy ennek a bizonyos társaságnak az indulástól figyelem a ténykedését, ismerem a benne dolgozó vezetők egy részét, sőt, a háttérben mozgolódó, most még nem látható részét is.

Az nem biztos, hogy kiderül mások számára, mégis, így ismerős-ismeretlenül szeretném jelezni feléd, hogy egy elég különleges "filozófia" is áll a társulat mögött, amelyet "egyházként" is emlegetnek, és például Franciaországban betiltották a működésüket.

Örülök, hogy a DXN általatok képviselt vonala elhatárolja magát ettől a cégtől!

Üdvözlettel, és a jó hírleveleket továbbra is izgalommal várva, valamint a kiváló on-line munkát elismerve:

B.”

A válasz írójával természetesen egyeztettem, az engedélyével került ide a válasza.
Sőt!
Mivel nagyon részletesen ismeri a fenti „profik” hátterét, bárkinek a DXN – ből, aki igényli, szívesen ad még részletesebb tájékoztatást e-mailben.
Erre vonatkozó igényedet kérlek, nekem juttasd el, én továbbítom hozzá.

A lényeg, hogy mielőtt az eléd szórt üveggyöngyök miatt, a gyémántot, ami a kezedben van, oda akarnád adni, tájékozódj! Kérdezz meg a témában jártas embereket!


14 megjegyzés:

  1. Köszönöm Józsi figyelmeztetést!
    Naponta kerülünk hasonló szélhámosságok látószögébe. Megnehezítik az amúgy sem könnyű munkánkat.
    Szívesen áldozok én is naponta pár percet az ellenük végzett harcban.
    Éva

    VálaszTörlés
  2. Az mindenki számára világos, hogy mit jelent a google találati listáján az élen szerepelni. Az viszont szerintem nem jelent semmit, ha a DNX keresőre valaki az elején van. Aki a DXN-re keres rá, az valószínűleg üzleti oldalról érdeklődik. Szerintem sokkal fontosabb az "egészséges kávé" vagy a "ganoderma kávé" keresés. Az pedig, hogy egy sponzorált hirdetés megjelenik, szerintem ne zavarjon senkit. A sponzorált hirdetésekre a legtöbb ember fenntartással néz, sokkal többeet ér az az oldal, ami a népszerűség miatt kerül a listára, nem a befizetett pénz miatt, így tehát ne aggódjatok. Mindig lesznek gyors meggazdagodást hirdetők , és mindig lesz, aki bedől nekik. Nagyon sok szegény ember kell ahhoz, hogy az a néhány milliomos legyen. Amíg az emberek beveszik a mesét, ezek az ingyenélők is gazdagok lehetnek, tehát a legjobb megoldás az emberek felvilágosítása lehet, és annak tudatosítása, hogy kemény munka nélkül nincs gazdagság, csak ha politikus vagy. És igenis az igaz MLM is kemény munka, és nem igaz az, hgy bárkinek sikerülhet! Nincs mindenkinek akaratereje, elszántsága és érzéke ehhez a fajta munkához sem, így az MLM sem csodaszer, az is csak egy munka, amit vagy tudsz eredményesen végezni vagy nem.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Éva!

    Ez kötelességem. A csapatom tagjai elvárhatják a vezetőjüktől, hogy felhívja a figyelmet a veszélyre.

    Amikor megláttam ezt a Google hirdetést, felfordult a gyomrom.
    Az ilyen módszerekkel operálók semmilyen körülmények között nem tartozhatnak a valódi MLM - esek táborába!

    Remélem a jövőben mindig időben értesülök róla, ha ezek közül egy is valamilyen üzleti rendezvényen részt vesz. Én ilyenre nem megyek mostantól, és ezt javaslom másoknak is!

    Közösítsük ki magunk közül az ilyen hiénákat, akik miatt annyi rosszat mondanak az MLM - ről!

    VálaszTörlés
  4. hupsz, az előbb dnx-et íram DXN helyett :)

    VálaszTörlés
  5. Szia Józsi !

    Köszönöm a figyelmeztetést.
    Habár ezek a szélhámosok már személyesen is elküldték nekem a honlapjuk elérhetőségét,de azonnal töröltem.Mivel a DXN tagja vagyok,nem foglalkozom ilyenekkel.
    Különben is,ha már ennyi pénzem lenne,inkább a kocsimat cserélnémle,és nem nekik ajándékoznám!
    Én is szívesen áldozok pár percet a felhívásodra.

    Üdvözlettel: Szemerédi István.

    VálaszTörlés
  6. Szia Józsi!
    Már kezdem is a kattintást...
    Lehet, hogy pillanatnyilag akadnak, akiket elvakít a nagy pompa és tüzijáték, de amikor ez elül, akkor jön majd a kijózanodás. Aki azt az utat választja, maga dönt, és meg is kapja majd a "jutalmát". Akik őket választják, azok nem értenek semmit az MLM-ből, és lehet, hogy nincs is szükségünk azekre az emberekre. Esetleg egy következő körben, amikor egy kicsit kijózanodtak...
    Mellesleg a "ganoderma" és egyéb ganodermás kifejezésekre is ők állnak az első helyen, úgyhogy kattintanivaló akad bőven.

    További sikeres napokat,
    István

    VálaszTörlés
  7. Szia Józsi!
    Nagyon jó hogy figyelsz mindenre, és segíted a tagokat. Tisztelet érte, ahogyan sziveden viseled a csapat haladását.
    Mindíg lesznek olyanok akik képesek megtéveszteni más embereket, de mindenkinek saját felelőssége, mit hisz el.
    A mai világban utána kell járnunk az információk valódiságának, és elengedhetetlen az önképzés.
    Aki a hasznos munkavégzés nélküli boldogulásban reménykedik, azt könnyen érheti csalódás.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Józsi!

    Ez tényleg egy furfangos megoldás a részükről, már tegnap is kattintottam bőszen, napi feladatszintre emelve a munkálatot. Egyébként tegnap 2 olyan hölgy ült mellettem a szemináriumon, akik ebben a rendszerben voltak érdekeltek, de ez csak ma esett le, amikor kezembe került a maréknyi exluzív szóróanyaguk. Innen tudom, hogy ők is szerveznek Álom és Sikerépítő szemináriumot, meglehetősen neves előadókkal....

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!
    Szerintem is gusztustalan ez a propaganda, mert ez messze nem hálózatépítés, és nem is online MLM.
    De az ilyen emberek nem kicsiben utaznak. Nem rég ilyen hirdetéseket a kengurus közösség tett fel, miszerint első hónapban 2 milliót kerestek.
    Most voltam egy találkozon ahol összefutottam volt kengurusokkal és mondták , hogy van aki már 7 millióért vett ilyen foglalót, vásárlói poziciót vagy mit. Egy másik barátom egy most TOP kozmetikai MLM ben mikor megkérdeztem hol tart azt mondta már beletett 1.4 milliót! És az a röhej hogy még mindig ott van annyira lenyügözik a sikerolimpiák! Ez az amit ők tudnak .Embereket rávenni olyan döntésekre amit igazából nem is akarnak de mégis megteszik. Nos a DXN nem ilyen. Lassú de biztos növekedés olyan termékekkel amit azok is megvesznek akiknek nem jön be az üzlet. Az egy karrier MLM ahol az emberek 1-2% tud sikeres lenni a DXN meg egy barátságos MLM ahol igaz hogy lassabban de szinte mindenki sikeres tud lenni. Lehet hogy két év alatt éri el azt mint mások 2 hónap alatt de eléri ő is akit más MLM cég meg se szólitana mert szegény mert nyugdijas mert munkanélküli....
    Nagy Gádor http://dxnmlm.info

    VálaszTörlés
  10. Kedves József!

    Jól átgondoltad, hogy az a legmegfelelőbb lépés egy ilyen helyzetben, hogy saját magadtól és az üzlettársaidtól veszed el a tanulás lehetőségét? Van ennek más módja is...

    VálaszTörlés
  11. Kedves Claudia!

    Abban a pillanatban, amikor azt a választ írtam, ez volt bennem.
    Persze: nem ez a helyes út.
    De én sokszor utólag gondolom át, hogy mit írtam le. Mások előre lecsiszolgatják a mondanivalójukat, nehogy a sorja bárkit is megsértsen.
    Az üzlettársaimat természetesen nem szeretném hátrányos helyzetbe hozni, talán ez a bejegyzésem is erről szól. SŐT!!!
    De ezektől a "profiktól" egy mondatot sem akarnék többé meghallgatni. Én azt gondoltam róluk korábban, hogy mlm vezetők, de ez megdőlt!

    Képes vagyok arra, hogy egy hirtelen kimondott mondatomra, azt mondjam, helytelen volt.

    Köszönöm, hogy a kommenteddel, elősegítetted ezt!

    VálaszTörlés
  12. így látatlanban én sem ezt tartom megoldásnak.
    De, hogy lássam is: elküldenéd nekem a weboldaluk címét, amit reklámoztak? Csak most találtam erre a bejegyzésre és már nem reklámoznak, de nagyon kíváncsi lettem rá :)
    - akron@fw.hu -

    Köszönettel,
    - Farkas László -

    VálaszTörlés
  13. Kedves László!

    Elküldtem a linket.
    Egyébként ma reggel ismét megjelent a szponzorált linkjük.

    VálaszTörlés