Elég hosszú idő telt már el ahhoz, hogy ne csupán egy fellángolásról, ne csak egy hirtelen jött szerencséről beszélhessünk.
Amikor belevágtunk két éve, akkor sokan mondták, hogy ez biztosan nem tud majd működni Magyarországon és Európában, hiába működik annyira jól a világ más tájain.
A magyar ember más, és még sok hasonlót hallottunk.
Az igazi okot, amiért belefogtunk, nem is igazán látta át akkor a kifogásait megfogalmazó többség.
Azt gondolták, hogy csupán a finom kávéról van szó.
Hát igazán tényleg ez a kiinduló alap, de azért minket mindig valami más mozgatott.
Azt láttuk, már évtizedek óta, a környezetünkben élő emberek életén, hogy általában sokkal jobbra számítanak, mint, ami aztán a végeredmény lesz, főként a nyugdíjas korosztály esetében.
Azt tapasztaltuk, hogy, amikor az ember eléri a nyugdíjat, a nagy többség esetében, nem a megérdemelt pihenés, egy olyan szintű ellátás következik, ami tisztességes, nyugodt öregkort jelentene, hanem valami más.
Nagyon sokan kénytelenek a nyugdíjuk mellett tovább dolgozni, mert a hosszú évtizedek folyamatos befizetései, a kényszerű levonások ellenére sem jön a megfelelő mennyiségű összeg.
Pedig mindenki arra számít, hogy, ha helytáll a munkahelyén, és eleget tesz a törvényeknek, akkor az állam, aki addig kezeli a befizetéseit, méltóképpen ellátja majd öregkorában.
Figyeltük ezt a jelenséget, közben meghallgattunk olyan szakembereket, akik mélyebben ismerik ezeket a folyamatokat, olvastunk néhány könyvet, amik már évekkel ezelőtt beszéltek arról, ami várható.
Valahogyan számunkra teljesen egyértelmű lett, amit a tömegek a mai napig nem hajlandók higgadtan végiggondolni, hogy kevesebb pénzből, nem lehet sokkal több embernek még ugyanannyit sem fizetni, mint előtte.
Pedig ez következik!
Pár év múlva már csak fele annyi aktív ember befizetései szolgálnak majd arra, hogy kétszer annyi embernek biztosítsanak belőle nyugellátást, mint, ahogyan ez ma történik.
Az elmúlt pár hét eseményei bizonyítják, hogy a magyar állami nyugdíjrendszerben egy kanyi tartalék sincsen!
Holnap azt az összeget osztják szét a jogosultak között, amit ma az aktívak befizetnek. Ennyi és nem több!
Nézzük meg egy egyszerű matekpéldával!
Ma tíz haverommal összedobunk fejenként ötvenezer forintot, ami összesen ötszázezer.
Ebből a kesből húsz embernek befizetünk egy hétvégét valami wellness hotelben, egyenként huszonötezerért.
A jövő hónapban csak öten tudunk ugyanennyit adni, tehát lesz kétszázötvenezer.
Viszont ebből az összegből már negyven ember hétvégéjét kellene állnunk.
Mennyi jut fejenként?
Hatezer-kettőszázötven forint!
Mit tehetünk, hogy tartsuk az előző színvonalat?
· Négyszer annyit adunk fejenként (nyugdíj járulék emelés)
· Nem a jövő hónapban, hanem csak fél év múlva mehetnek wellnesselni a kiszemeltek (nyugdíjkorhatár emelés)
· A negyven ember beéri egy jó ebéddel egy strandon, vasárnap (nyugellátás csökkentése)
Ezek valamelyike, vagy ezek bármilyen ötvözete várható a következő években!
Persze joga van bárkinek abban bízni, hogy ez nem így lesz.
Csak, amikor ebben bízik, akkor azt is meg kellene mondania, hogy miként képzeli el a befizetők számának növelését, vagy a nyugdíjba vonulók számának csökkentését, vagy az egy befizetőre eső járulék, jelentős növelését.
Ezt a hármat, mert a nyugdíjak csökkentése az ugye nem szabadna, hogy szóba kerüljön, mert már így is megalázóan kevés!
Most akkor beszélnék arról, hogy mi melyik utat választottuk.
Mi beláttuk, hogy – jelenleg ötven évesként – várhatóan a mi korosztályunknak már nem a hatvankettő évvel, hanem ennél sokkal magasabb korral kell számolnunk, amikor majd elkezdhetjük a megérdemelt pihenésünket.
Mi beláttuk, hogy akkor majd erre jóval kevesebb áll rendelkezésünkre, az állam által biztosítható keretből, mint, amiből aktívként élünk, és az elmúlt évtizedekben az sem volt mindig elég.
Mi úgy gondoljuk, hogy, bár igyekszünk egészségesen élni, mégis többet kell majd költenünk az egészségünk fenntartására később, mint ma. Ezt látjuk emberek tömegeinél, hogy a kevesebb nyugdíjuk nagyobb részét hagyják orvosoknál, gyógyszertárakban. Ez tehát egy kalkulálható tény.
Ezért aztán mi két éve valami olyanba fogtunk bele, amit még munkavállalóként, munkahely mellett, viszonylagos anyagi biztonságban kezdtünk.
Azt a merészet gondoltuk, hogy az estéinket lekötő tévéműsorok egy fillér hasznot nem hoznak számunkra, ezért időlegesen ezeket félre tettük, helyette és még más anyagi haszon nélkül végzett időrabló tevékenységeink helyett új ismereteket szerzetünk, és belekezdtünk jövőnk valóságos anyagi alapjainak lerakásába.
Úgy gondoltuk, hogy, ha ezzel az időátcsoportosítással sikerülhetne az, hogy majd nyugdíjasként, havonta, a nyugdíjunk mellé kapjunk pár százezer forint, életjáradékszerű, passzív jövedelmet, akkor érdemes ezt megtennünk.
Erre a tervünkre mondták sokan, hogy nem fog működni.
Nem kellett várnunk a nyugdíjkorig!
Ma már megtörtént az, amit mi elfogadtunk volna úgy is, ha csak tíz év múlva érjük el.
Ma már havonta kapjuk azt a nyugellátásunknak is alapot adó passzív jövedelmet, ami ráadásul folyamatosan növekszik.
Tudjuk, hogy ez nem mindenki pályája.
Nem is azért írtuk ezt le, hogy most mindenki belefogjon ebbe a projektbe.
Azokhoz szeretnénk szólni csupán, akik nem fogják be a szemüket, nem fogják be a fülüket, hanem hasonlóan hozzánk már megértették, hogy mi következik, és nem akarják az életüket a teljesen bizonytalanra bízni.
Ha Te az utóbbi csoportba tartozol, és a megoldást keresed, akár a mi tapasztalataink is segítségedre lehetnek!
